Sajnos gyakran hallani rosszízű megjegyzéseket, az éppen fellángoló, erős tüneteket okozó psoriasisban szenvedő emberek ellen. Ez pedig abból fakad, hogy kevés szó esik a psoriasis jellemzőiről, pedig igen gyakran előforduló megbetegedésről van szó. Magyarországon körülbelül 150000 fő érintett. És bármelyik korosztályban előfordulhat a két nemben azonos arányban. A következőkben, pár, a leggyakrabban hallott tévhitek eloszlatásáról lenne szó.
Az autoimmun hemolitikus vérszegénység olyan rendellenesség, melynek során a szervezet antitesteket termel, amik elpusztítják a vörösvérsejteket. A betegség tüneteiről, kivizsgálásáról és kezeléséről dr. Kádár János immunológust, az Immunközpont főorvosát kérdeztük.Kapcsolódó cikkünk
Vérszegénység: autoimmun eredetű is lehet
Sokan gondolják, hogy érintéssel vagy testnedvekkel elkapható a psoriasis, de ez teljesen alaptalan. A psoriasit nem vírus, baktérium vagy egyéb kórokozó okozza. A pikkelysömörként is ismert bőrbetegség egy krónikus, kiújulásra hajlamos, gyulladásos megbetegedés. Nem terjed sem érintéssel, sem testnedvekkel, sem semmiféle módon, más emberekre. Még az úszómedencékben vagy a szaunákban sem lehet elkapni.
A psoriasis egy autoimmun betegség, amiben az egészséges bőrt és körmöt az immunrendszerünk károsítja. Gyulladást keltve a szervezetben. A genetikai tényezők mellett számos környezeti faktor is szerepet játszat a tünetek megjelenésében. De önmagában nem a stressz okozza a betegséget. Azonban a stressz hatással lehet az immunrendszerre, ezáltal súlyosbíthatja a tüneteket. Teljesen elkerülni úgysem lehet a stresszt, azonban számos opciót próbálhatunk ki, ennek csökkentésére. Legyen szó akár a rendszeres testmozgásról, meditációról, légzésgyakorlatokról, ami segíthet oldani a feszültséget a mindennapokban.
Míg bizonyított specifikus diéta nem ismert a psoriasisban, addig itt is érvényes az, miszerint az egészséges táplálkozás és életmód sokat tud segíteni a betegségben. Gyakran társul a pikkelysömör elhízással, dyslipidaemiaval, gyulladásos bélbetegséggel, kardiovaszkuláris betegségekkel és inzulin rezisztenciával, amik már önmagukban is indokolják a diéta fontosságát. Megfigyelhető továbbá, hogy a nem kiegyensúlyozott táplálkozású, magasabb zsírbevitelű és alacsonyabb halfogyasztású pácienseknél súlyosabb formában jelentkezhetnek a tünetek. Kerülni érdemes az olyan gyulladást generáló tápanyagokat, mint a cukor, zsíros feldolgozott ételek, vöröshúsok vagy az alkohol.
Gyakori elképzelés, hogy a minden psoriasis az psoriasis. De ez ebben a formában hibás. Ugyanis több típusára különítik el. Az alábbiak szerint:
Míg a betegségben klasszikusan a bőr érintett, nem kizárólag. Ugyanis külső szemmel láthatatlanul érintheti az ízületeket, sőt az ereket is. Ízületi érintettség esetén arthritis psoriaticáról beszélünk ez az esetek közel 1/3-ban előfordulhat.
Az arthritis psoriatica előfordulhat bármelyik életkorban. Gyakran érintheti a térdek, kéz ízületeit, férfiaknál jellemző lehet a gerincet érintő formája, nőknél pedig inkább a kisízületek érintettek.
Az erek érintettsége főleg az arteria carotis érfalának belső rétegére korlátozódik, aminek vastagodását figyelték meg. Ennek fényében törekedni érdemes a fokozott kardiovaszkuláris rizikó csökkentésére.
Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!
A páciensek 50%-nál megjelenhetnek körömtünetek, amik érinthetik a körömágytól elkezdve a köröm felszínét is. Morzsalékonnyá válhat, vörös foltok megjelenhetnek rajta vagy éppen a fehéres elszíneződése látható, amit leukonychiának neveznek. Apró pontok (Beau-pontok), olajfoltok, köröm alatti felrakódás és a körömlemez leválása is megfigyelhető. A köröm ilyesfajta elváltozása és töredezettsége nem gombás elváltozásokra utaló jel. Hanem a betegség köröm érintettségét figyelhetjük meg.
Változó annak az alakulása, hogy kinél miként jelennek meg a tünetek az év során, azonban megfigyelhető, hogy a szárazabb, hűvös telek során erősebb bőrtünetek jelentkeznek. A kevesebb napsugárzás is szerepet játszhat ebben. Ugyanis mindamellett, hogy nagyon oda kell figyelni, hogy mennyit és miképp tartózkodik az ember a napon, az UV sugárzás érdekesmódon pozitív hatásainak listájára írhatjuk fel azt, ahogyan a tüneteket segíthet enyhíteni. Ezt használják ki a fényterápiában a bőrgyógyászok, ahol szigorú kontrollált körülmények között kaphat az ember megfelelő dózisú ultraviola sugárzást.
Gyakran a bőrtünetek hasonlósága miatt, gondolják, hogy ez egy betegség, de ez nem igaz. És közelebbről részletesen megnézve eltérő elváltozásokat találunk. Igaz mindkettő bőr érintettséggel jár, de mechanizmusát, kialakulását és a két betegséget nézve más a kettő. Az immunrendszer működésének elváltozása döntő szerepet játszik a kórképekben.
A psoriasis esetében az immunrendszer túlaktiválódásának következménye a bőr sejtjeinek túlságosan felgyorsult keletkezése. Emiatt nincs idő a sejtek megfelelő kiérésére és a bőr normális megújulása károsodik. A túl sok sejt, túl gyorsan a felszínre kerül, emiatt okozza a vastag, viszkető, száraz, fájdalmasan hámló plakkokat. Gyakran figyelhető meg családi halmozódás, illetve számos rizikófaktor szerepet játszat a betegség kialakulásában.
Az ekcéma esetében nem egészen tisztázott mi okozza a túl-aktiválódott immunrendszert, ami a gyulladást generálja. Szerepet játszhatnak bizonyos gének, amik sebezhetőbbé és érzékenyebbé teszik az ember bőrét. Továbbá számos irritáló tényező kiválthatja az ekcémát. Populáció szinten gyakoribb és a betegség első megjelenése inkább csecsemő- illetve gyerekkorban jelentkezik.
Míg a leggyakrabban felnőtt korban találkozhatunk a psoriasis megjelenésével, nem jelenti azt, hogy kizárólag a felnőtteket érintheti. Akár csecsemőkorban is jelentkezhetnek az első tünetek, amik jellemzően a hajlatokban, illetve a hajas fejbőrön látható. Ekkor általában családi halmozódás is kimutatható. Míg a 40 éves kor után manifesztálódó psoriasis esetében, gyakoribb a sporadikus előfordulás. Gyakran szenvednek ilyenkor köröm- és ízületi érintettségtől a betegek.
A mondat úgy szólna helyesen, hogy nem gyógyítható, de kezelhető. Ugyanis a pikkelysömörrel egy életen át együtt kell élni, révén ez egy krónikus betegség, azonban ez nem azt jelenti, hogy a súlyos tüneteket, tűrni kell. Manapság nagy fejlődésen ment keresztül a psoriasis terápiája. Aminek a fő alappillérei a lokális kezelés, fényterápia és a szisztémásan ható, gyógyszerek vagy injekciók.
A lokális vagy helyi terápiát enyhébb és közepesen súlyos esetekben alkalmazzák. Számos formában megtalálhatóak, azok a hatóanyagok, amiktől a tünetek enyhülését várjuk. Léteznek samponok, kenőcsök, krémek, gélek. Ilyen formában alkalmazhatóak szteroidok, D-vitamin analógok, retinoidok illetve, az úgynevezett calcineurin inhibitorok, szalicilsav és még több hatóanyag, amiket személyre szabottan a legszerencsésebb kiválasztani és alkalmazni a hatékonyságuk és az igények szerint. Nagyon fontos tájékozódni a helyileg alkalmazandó kezelések pontos kivitelezéséről, hogy a lehető leghatékonyabban lehessen az adott krémet, kenőcsöt használni.
A fényterápia szintén használható a közepesen súlyos esetekben is akár, általában kombinálva egyéb gyógyszeres kezelésekkel. Ez centrumokban speciálisan beállított fényterápiás készülékekkel történik, amiben szigorúan kontrollálják a szükséges ultraviola sugárzást. Fontos a rendszeres és következetes terápia és a szakember általi kontroll.
Súlyosabb esetek, vagy a lokális terápia kudarca esetén erősebb kezelések kerülhetnek szóba. Ilyenek lehetnek szájon át vagy injekcióban kapott erősebb, szisztémásan ható kortikoszteroidok és retinoidok. A biológiai terápiák is ezen a ponton kerülhetnek szóba.
A biológiai terápia, másnéven célzott terápia intenzíven fejlődő területe a kezeléseknek. Célzottan az immunrendszer működésének bizonyos pontjain avatkozik be a folyamatokba. Számos gyógyszer használatos már a psoriasis kezelésében, akár gyerekek esetében is. Természetesen alapos felügyeletet és előzetes kivizsgálást igényel a terápia.
A pikkelysömör jellegzetes bőrtüneteinek megjelenése, nem vonja maga után azt a következtetést, hogy az érintett ember higiénéje rossz volna. Sőt gyakran a páciensek tüneteinek mérséklése érdekében, sokkal többet foglalkoznak a bőrükkel és az egészségükkel, mint az átlag egészséges ember. A kezelés is megköveteli a következetes, alapos és fokozott figyelmet és bőrápolást.
Ezek a közhiedelemben keringő leggyakoribb tévhitek, amik felhívják a figyelmet a psoriasis megismerésének fontosságára. Tekintettel arra, hogy egészen sok ember érintett a kérdésben, fontos hangsúlyozni és tisztázni a psoriasis jelenségét és foglalkozni azzal, hogy igenis a betegek életminőségét jelentősen befolyásoló kórkép mellett, fontos tájékozódni, és az előítéleteket ezzel csökkenteni. Illetve az érintett betegeknek sem kell belenyugodnia a kellemetlen tünetekbe, hanem érdemes tájékozódni a lehetőségekről és azok elérhetőségéről. Fontos kiemelni a korai felismerést, annak fényében, hogy mennyi más betegséggel társulhat és még idejében csökkenteni lehessen a rizikófaktorokat. Emellett megelőzni a súlyosabb, szövődményes betegség kialakulását.
Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!
Téma szakértői
Vajon miért dönt úgy az immunrendszer, hogy a szervezet saját sejtjeit ellenségként ismeri fel, és támadásba lendül ellenük? Ez még az immunológiával foglalkozó szakemberek számára is rejtély, és bár pontos válasszal nem szolgálhatunk, néhány tényezőt sikerült beazonosítani, amelyek az autoimmun betegségek kialakulásában szerepet játszhatnak – fogalmaz dr. Kádár János, az Immunközpont belgyógyász, immunológus, infektológus szakorvosa.
Az őszi-téli vírusszezonban már-már természetes, hogy a torokfájás egyre gyakrabban talál meg bennünket. Ez a tünet azonban számos betegségben előfordulhat, beleértve a fertőző mononukleózist és a Streptococcus fertőzés okozta torokgyulladást. De honnan tudhatjuk, melyik betegség gyűrt le bennünket? Amint, arra dr. Kádár János, az Immunközpont belgyógyász, immunológus, infektológus szakorvosa rámutatott, a két kórkép elkülönítése gyakran még a szakembereknek is fejtörést okoz.